Juve: Roby Baggio a kiszemelt
Meglepő hírrel jelent meg a La Gazzetta dello Sport szerdai száma: a Juventusnál azon dolgoznak, hogy a következő idénytől Roberto Baggio legyen a klub (operatív) alelnöke.
Az egykori aranylabdás klasszis állítólag nem zárkózott el a felkéréstől. Az ügyészek csendben dolgoznak, így aztán ezekben a napokban nem igazán derül fény újabb „huncutságokra” az olasz futball háza táján, mégsem vagyunk híján az érdekességeknek. Guido Rossi, a labdarúgó-szövetség élére kinevezett kormánybiztos szerdán jöttében-mentében mindöszsze annyit jegyzett meg az újságírók előtt: ,,Jól haladunk – majd hozzátette: – Számítottam rá, hogy nap mint nap újabb rossz hírekkel kell szembesülnünk, és ez egy ideig még így is lesz.” A legfrissebb hír a Lazióval kapcsolatos: Claudio Lotitót, a római klub elnökét azzal gyanúsítják, hogy tiltott pénzmozgások segítségével szerezte meg a klubot, amelynek a tőzsdei jelenléte miatt minden tranzakciót a nyilvánosság előtt kell lebonyolítania, illetve, hogy álhírek terjesztésével igyekezett befolyásolni a részvények árfolyamát. ,,Bebizonyítom, hogy a vádak köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Mi nem tettesek, hanem áldozatok vagyunk ebben a történetben” – jelentette ki Claudio Lotito. A Juventusnál közben már a jövőn dolgoznak, még akkor is, ha azt egyelőre senki sem tudja, hogy melyik osztályban folytatja pályafutását Olaszország legeredményesebb együttese. A klub tulajdonosai a La Gazzetta dello Sport című sportnapilap szerint azon fáradoznak, hogy megnyerjék az ügyüknek Roberto Baggiót, a csapat korábbi játékosát, aki 2004-ben vonult vissza. Roby 1990 és 1995 között volt a gárda csatára – egyetlen idényben működött tehát együtt a most ,,megbukott” triásszal –, és tökéletesen illik rá az a jellemzés, amit John Elkann, az Agnelli család egyik feje adott néhány héttel ezelőtt a leendő vezetőség tagjairól: ,,A közelmúlt nagy Juve-játékosa, aki azonban nem francia.” (Ezzel persze rögtön kizárta Michel Platinit, aki mellesleg nem is vállalná el a felkérést.) Roberto Baggio ezekben a napokban Argentínában vadászik a bátyjával, de állítólag már az elutazása előtt jelezte, hogy elvben nincs ellenére az ilyen rangos felkérés. Roby talán akkor is elvállalná, ha a Juventus a B-ligában folytatná, ugyanakkor köztudomású, hogy miután nem túl jó a viszonya Fabio Capellóval, alighanem nagyobb örömmel dolgozna Torinóban a tréner nélkül, mint vele. Egy biztos: Baggio ideális lehet a Juventus-imázs újjáalakítására.
|